50 milliárd forint élelmiszeripari üzemek és borászatok fejlesztésére

szőlőültetvény

Elindult az „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése” című (VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A Vidékfejlesztési Programban hamarosan megjelenő felhívás célja, hogy „lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára olyan élelmiszer-feldolgozáshoz, illetve borászati tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához, versenyképességük javításához”.

A tervezett keretösszeg 50 milliárd forint, amelyen a várakozások szerint 600–700 vállalkozás osztozhat. (Egy pályázó maximum 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat.) A keretösszeg – amelyet az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosít – az alábbiak szerint oszlik meg az egyes célterületek között:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése: 40 milliárd forint,
  • borászati üzemek fejlesztése: 10 milliárd forint.

A 2020-ban kialakult járványhelyzet rámutatott a biztonságos élelmiszerellátás stratégiai jelentőségére, még inkább felértékelődött a hazai élelmiszeripar szerepe. Fontos, hogy a magyar élelmiszer-ellátást alapvetően hazai források biztosítsák, mivel ez hozzájárul a meglévő munkahelyek megőrzéséhez és felvevőbázist nyújt a magyar termelők gazdaságaiból származó alapanyagoknak, továbbá a vásárlók egyre nagyobb arányban keresik a jó minőségű hazai előállítású termékeket. A magyar élelmiszerek piacának erősítése ugyanakkor további műszaki fejlesztéseket igényel, alapvető jelentőségű, hogy a hazai élelmiszer-feldolgozók folyamatosan fejlődjenek a legkorszerűbb technológiai lehetőségek alkalmazásával. Ez a magyar mezőgazdaság számára is előnyös, hiszen a fejlesztésekkel az alapanyagok hatékonyabban hasznosulhatnak a magyar élelmiszerpiacon – olvasható a felhívástervezetben.

A támogatható tevékenységek:

  • mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások, valamint
  • a megújuló energia felhasználására irányuló technológiák alkalmazása.

A tervezet szerint a támogatási kérelmeket 2021. július 7-től 2021. augusztus 31-ig lehet majd benyújtani.

További részletek az itt elérhető felhívástervezetben.

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. május 3-ig várja a kormány a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva