
Több mint háromszorosára emelkedett a kutatóintézeti kapacitások megerősítését célzó GINOP-felhívás keretösszege.
A korábbi 8,5 milliárd forintról 27 milliárd forintra emelkedett a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának keretében megjelent „Regionális kutatóintézeti kapacitások megerősítése” (GINOP-2.3.1-20) című felhívás keretösszege.
A kormány a korábbi 2–5 után immár 3–6 támogatott projekttel számol, amelyek 400 millió forint – 9000 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A felhívás célja a gyors technológiai fejlődés következtében elavuló kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztése, új kutatási kapacitások kiépítése, a kutatási kiválóság erősítését támogató, az innovációs ökoszisztéma részét képező entitások létrehozása a hazai kutatóintézeti hálózat és felsőoktatási kutatóhelyek nemzetközi versenyképességének fenntartása és megerősítése, a kiemelkedő kutatási eredmények elérése érdekében.
Az elmúlt időszakban fontos strukturális átalakításokra került sor a hazai alap- és alkalmazott kutatási intézményhálózat tekintetében, melynek egyik fontos eleme az egyetemi, kutatóintézeti és vállalati tudáskapacitások összehangolása és a regionális kutatóintézeti kapacitások megerősítése. Magyarország kutatási-innovációs szereplésének és versenyképességének javulása azon is múlik, hogy létrejön-e hazánkban a kutatás-fejlesztési kapacitásoknak és a nemzetközileg is versenyképes infrastruktúrának az a kritikus tömege, amelynek kihasználtsága és folyamatos fejlesztése lehetővé teszi az ország részvételi volumenének növekedését az EU kutatás- fejlesztési és innovációs programjaiban – indokolja a kormány, miért van szükség a nagyvonalú támogatásra.
Önállóan támogatható tevékenységek:
- tárgyi eszközökre és immateriális javakra irányuló beruházási tevékenységek, valamint
- a kutatási tevékenységhez feltétlenül szükséges új épület építése, épület bővítése és átalakítása, valamint a szükséges infrastrukturális fejlesztések.
Támogatási kérelmeket a felsőoktatási intézmények, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) tagjaként működő kutatóhelyek (a Magyar Tudományos Akadémia korábbi kutatóhelyei) nyújthatnak be 2020. június 2-től november 2-ig.