
Várhatóan január végén jelenik meg az új RRF-kiírás, amelynek keretében „szakképzési digitális tananyagfejlesztésre” 20 milliárd forint áll rendelkezésre.
A felhívás célja „a szakképzési rendszer átfogó, teljes képzési kínálatát lefedő tartalmi megújítása érdekében elkezdett digitális tananyag-fejlesztési folyamat folytatása”. Azáltal, hogy a korszerű digitális tartalmak aránya növekszik, jobb minőségűvé és inkluzívvá válik a szakmai oktatás, a szakképző intézményekből korszerű és piacképes szakmai tudással kikerülő tanulók pedig hozzájárulnak a gazdasági szereplők versenyképességéhez – olvasható a hivatalos pályázati portálon.
A felhívás keretösszege 19 936 587 068 forint, ebből az Európai Unió felé (a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, RRF terhére) elszámolható:
- támogatás a digitális készségek fejlesztéséhez: 15 485 324 448 forint,
- az alap- és középfokú oktatás támogatása (az infrastruktúra kivételével): 204 769 006 forint.
Támogatási kérelmet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal nyújthat be – az Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt.-vel és a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-vel mint konzorciumi partnerrel közösen – 2022. január 26. és február 25. között.
A digitális oktatás és tanulás megerősítésének szükségességét az új típusú koronavírus világjárvány is felerősítette. A szakmai oktatásban azonos színvonalon, egységesen, minden szakképzésben tanuló számára elérhető, könnyen és térítésmentesen hozzáférhető digitális tananyagokra van szükség – áll a felhívástervezetben. A fejlesztések elsősorban azon ágazatokra koncentrálnak, amely ágazatokban alacsony tanulólétszámmal folyik az oktatás, de az adott szakma munkaerő-piaci relevanciája meghatározó.
A cél, hogy a fejlesztett digitális tananyagok 13 ezer szakképzésben tanuló számára legyenek elérhetőek. (A tanulók számába beleértendő az érintett szakmákat felnőttképzési jogviszonyban tanulók száma is.)