
Közép-Magyarországra is kiterjesztette a kormány a Széchenyi 2020 keretében megjelent „A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése” című (eredetileg GINOP-) felhívást, a keretösszeget pedig jelentősen, 5 milliárd forintról 100 milliárd forintra emelte.
A rendelkezésre álló tervezett keretösszegből 27,8 milliárd forint jut Közép-Magyarországra, ez az összeg tehát Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programhoz (VEKOP) tartozik, 72,2 milliárd forint pedig felzárkózó régiókra (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, GINOP).
A forrást az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A felhívás célja, hogy a létszámleépítések kezelése mellett a munkáltatók segítséget kapjanak a munkaerő felvételéhez, megtartásához, továbbá támogatást nyújtson a várhatóan csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók képzéséhez, átképzéséhez még a munkaviszony megszűnését megelőzően az újbóli elhelyezkedés segítése, a munkanélkülivé válás megelőzése érdekében. A cél elérését a kormány a Pénzügyminisztérium mint fő kedvezményezett, valamint a kormányhivatalok mint konzorciumi tagok együttműködésével tervezi megvalósítani – olvasható az itt elérhető felhívásban.
A felhívás célcsoportját a technológiai vagy strukturális változásokkal, köztük kiemelten az egészségügyi veszélyhelyzettel érintett munkáltatók és munkavállalóik alkotják. A felhívás a létszámleépítéssel jelenleg vagy várhatóan érintett munkavállalók mellett a strukturális vagy technológiai változások hatásainak kitett munkavállalók képzését is támogatja, továbbá a munkaerőhiányra tekintettel a létszámukat regisztrált álláskeresőkkel bővítő munkáltatók részére segítséget nyújt a munkahelyi betanításhoz. A felhívás a járványhelyzet okozta átmeneti gazdasági nehézségek által veszélyeztetett munkahelyek megőrzését is segíti a csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatásán keresztül.
A konstrukció finanszírozása az Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) előfinanszírozási rendszerén keresztül történik. Az előfinanszírozási előirányzat e projekt tekintetében egy opcionálisan lehívható pénzügyi alapot képez, amelynek terhére a felmerülő támogatási igények gyorsan kielégíthetők az Irányító Hatóság támogatói és kötelezettségvállalási döntését követően.
A konstrukció az alábbi főtevékenységeket támogatja:
- létszámleépítések megelőzése és kezelése;
- strukturális vagy technológiai változásokkal érintett munkavállalók képzése;
- regisztrált álláskeresők felvétele esetén a munkahelyi betanítás támogatása;
egészségügyi veszélyhelyzettel összefüggő csökkentett munkaidőhöz kapcsolódó bértámogatás.