Nagy András

By 2019.04.09.március 6th, 2020Hiteles Történetek
Nagy András

„Egy hitel önmagában semmit sem ér, ha az ember nem tudja jól felhasználni”

Nincs is jobb, mint egy családi vállalkozás, ahol a kemény munka az egész család hobbija is egyben. Így indult Nagy Andrásék vállalkozása is 24 évvel ezelőtt egy panelház babakocsi tárolójából. De azt ők sem tagadják: megfelelő hitel nélkül nem tudtak volna ilyen ütemű fejlődést megvalósítani.

Hogyan lettetek a magatok urai?

1995-ben nyitottuk meg az első boltunkat már a Berguson Kft-ként: szívesen emlékszem vissza a kezdetekre, hiszen minden nap eszembe jut. Édesapám akkortájt egy kerékpár üzletben dolgozott, így jött az ötlet, hogy indítsunk inkább egy saját vállalkozást. Nem volt semmi kezdőtőkénk, abban merült ki az üzlet megnyitása, hogy kibéreltünk egy 26 négyzetméteres babakocsi tárolót egy utcával arrébb, egy négyemeletes panelház aljában, és kiírtuk az ajtóra, hogy „használt kerékpárok bizományos adásvétele”. Pár év alatt ki is nőttük azt a kis tárolót, így 1999 novemberében megvásároltuk a ház pincehelyiségét, ami egy hatalmas előrelépés volt, hiszen ez már egy 120 négyzetméteres szint volt.

Mikor éreztétek, hogy valamin mégis változtatni kell?

Akkor még önerőből és baráti hitelekből vásároltunk, de már el kellett gondolkodnunk rajta, hogy milyen áruval töltjük meg ezt a jóval nagyobb helyiséget. Eltelt egy-két é,v és szembe jött velünk a Széchenyi Kártya Program. Akkor döbbentünk rá, hogy nekünk erre van szükségünk. Annak idején, először tízmillió forintot vettünk fel, ami hatalmas összeg volt számunkra. Az ügyintézés meglepően gyors volt és barátságos, zökkenőmentesen tudtuk igényelni a hitelt. Családi vállalkozásunk három fővel indult, évről évre léptünk előre, és ahogy fejlődtünk, egyre több munkatársra volt szükség: jelenleg már 18-an dolgozunk a cégnél.

Hol tartotok most?

Jelenleg hat kerékpáros webáruházat üzemeltetünk, az egyik üzletünkben pedig két szinten foglalkozunk új kerékpárokkal, elektromos kerékpárokkal és a szervízzel. A mellettünk lévő ház pincehelyiségét is sikerült megvásárolni, ott kerékpáros ruházattal és túrafelszereléssel várjuk az ügyfeleinket. Tíz évvel ezelőtt megnyitottuk Magyarország első nonprofit kerékpárkölcsönzőjét az Árpád híd tövében: ennek célja, hogy napi 200 Ft-ért tudjanak kerékpárt bérelni, akik munkába járnak vagy csak ki szeretnének kapcsolódni a kerületben.

Mit gondolsz, mi a sikeretek titka?

A kemény munka mindenképp szükséges, de egyben hatalmas élményt is ad az embernek, főleg, ha sikeres a szakmájában. Emellett a hitel is végig segítette a cégünket, az elmúlt években folyamatosan meg is újítottuk, különböző célokkal.

A Széchenyi Kártya Program nélkül biztos hogy nem tudtunk volna ilyen gyorsan és nagy ütemben fejlődni. Úgy gondolom, hogy a jövőben is fogunk rá támaszkodni. Jelenleg kétszintes az üzletünk, de a terveink szerint idén a harmadik szintet is beépítjük.

Akkor tehát ajánlanád másoknak ezt a lehetőséget?

Igen, de mindenképp előre kell gondolkodni. Nagyon kedvező a kamatozása és könnyű hozzáférni, de egy hitel önmagában semmit sem ér, ha az ember nem tudja jól felhasználni. Ha valaki átgondoltan veszi fel, páratlan lehetőség!

Nagy András

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva