
Még a legnagyobb és legsikeresebb vállalkozásoknak is el kell kezdeni valahol. Lehet egy ötlet, egy pályázat vagy egy projekt, amit valahogy meg kell valósítani, amire forrást kell találni. Barabás Tamás és a ProjectMine Kft. éppen ebben segít az ügyfeleknek. 15 éves tapasztalattal a hátuk mögött mostanra bátran állítják, hogy sok esetben a hitelből való finanszírozás a legjobb megoldás.
Mivel foglalkoztok itt a ProjectMine Kft.-ben?
A ProjectMine Kft.-t 2007-ben alapítottuk, de már korábban is azzal foglalkoztam, hogy vállalkozásoknak segítettem forrást találni a projektek finanszírozására. A mi vállalkozásunknak az a lényege, hogyha valaki megkeres minket egy projektötlettel, akkor mi azt végigkísérjük a tervezés folyamatától egészen a megvalósításig. Ebbe beletartozik a projektfinanszírozás kidolgozása, a pályázatírás, a hitelfinanszírozással kapcsolatos üzleti tervezés vagy a megvalósítási tanulmányok készítése. Segítünk a projektmenedzsmentben, a dokumentációban, a kommunikációban. Az elmúlt 15 évben a cég életében voltak különböző erősebb, illetve gyengébb időszakok, ez mindig attól függ, hogy a támogatások hogyan alakulnak.
A kevésbé erős időszakok áthidalása miatt volt szükségetek hitelre?
Nem, nálunk ezt az igényt egyáltalán nem a tőkehiány vagy likviditási probléma hozta be. Azért döntöttem a hitel mellett, mert kedvező finanszírozási forrást láttam a KAVOSZ hiteleiben. Először a Széchenyi Folyószámlahitelt választottam, amit likviditásra forgattunk be, majd felvettük a beruházási hitelt is, amiből pedig ingatlant tudtunk vásárolni. Ez éppen felújítás alatt van, bízom benne, hogy hamarosan már ott folytathatjuk a munkát.
Mi a tapasztalatod, érdemes a vállalkozóknak hitelekkel finanszírozni bizonyos projekteket?
Azt gondolom, hogy minden esetben meg kell fontolni, hogy egy adott vállalkozás, egy adott projekt számra mi a legkedvezőbb finanszírozási forma. A pályázatoknál például nagyon komoly vállalásokat kell elfogadni a pénzügyi támogatásért cserébe, amit nem minden vállalkozás tud megugrani. Ilyenkor érdemes lehet egy kedvező kamatozású, támogatott hitelt felvenni, amiben jelenleg a KAVOSZ termékpalettája a legjobb a piacon. Nem csak nagyon kedvező hiteleket kínálnak, de nagyon könnyen átlátható az egész ügyintézési folyamat is.
Barabás Tamás
ProjectMine Kft.
projectmine.hu