
A Dél-Alföld régióban szeptember 1-től már pályázhatnak a kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésének támogatására a GINOP Plusz keretében megjelent, „Munkakörülmények fejlesztése” című felhívásra.
Az Európai Szociális Alap+ és a magyar költségvetés társfinanszírozásában megvalósuló, a munkahelyi biztonság és egészségmegőrzés fejlesztését célzó támogatási konstrukcióval a kormány hatékony, korszerű fejlesztésekkel segíti a munkakörülmények javítását, a munkahelyi balesetek és megbetegedések számának csökkentését, valamint a munkavállalók egészségének védelmét – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A munkavédelmi fejlesztésekhez kapcsolódóan a vállalkozások védőeszközök, jelzőberendezések, valamint a munkahelyi környezet korszerűsítését szolgáló berendezések beszerzésére pályázhatnak. Az igényelhető – 100 százalékos intenzitású – támogatás minimuma 500 ezer, maximuma 20 millió forint lehet. A fejlesztésenként igénybe vehető támogatás mértéke legfeljebb 1 millió forint munkavállalónként, míg eszközönként legfeljebb 2 millió forint. A támogatás első etapjában 2 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a teljes támogatási összeg 65 százalékát kifejezetten a leginkább hátrányos helyzetű régiók – Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld, valamint Dél-Dunántúl – vállalkozásai számára hirdették meg.
A támogatási kérelmek benyújtására a Dél-alföldi régióban 2025. szeptember 1-jétől van lehetőség a vármegyei kormányhivatalokon keresztül. A többi régióban szeptember 15-től válik pályázhatóvá a támogatás. A fejlesztések megvalósítására a támogatási hatósági szerződés megkötésétől számítva 6 hónap áll rendelkezésre. A részletes feltételek és az ügyfélszolgálati elérhetőségek a munka.hu oldalon közzétett Hirdetményben találhatók.
A felhívás keretében a tervek szerint összesen mintegy 4,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás válik elérhetővé mikro-, kis- és középvállalkozások számára.