Skip to main content

Két nap alatt elérték a keret 90 százalékát az új Jövő Exportőrei hitelekre beadott igénylések

Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel, export, támogatás

A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel keretösszegének több mint 90 százalékára érkeztek kérelmek két nap leforgása alatt.

 

Az összesített adatok alapján a termék 250 milliárd forintos keretére eddig mintegy 400 darab kérelmet nyújtottak be – tájékoztatott az EXIM Bank. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az EXIM Magyarország május 5-én bővítette a bank Demján Sándor Programon belül elérhető finanszírozási konstrukcióit a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitellel. A finanszírozási lehetőség rugalmas, akár rulírozó formában is igénybe vehető euró alapon évi maximum 4,21 százalékos, forint alapon pedig évi maximum 5,21 százalékos kamattal. A hitelösszeg forintban maximum 1 milliárd, euróban pedig legfeljebb 2,5 millió lehet, amelyet akár 3 év futamidő és választható – 1, 3 vagy 6 havi – törlesztési ütemezés mellett igényelhetnek a vállalatok. A tőkét egyenlő vagy egyedi összegű részletekben, illetve akár a futamidő végén, egy összegben is lehet törleszteni. (Az EXIM egyedi kondíciókkal ingatlan-beruházások támogatására is elérhetővé tette termékét.)

Május 5-én egyébként a Demján Sándor Program keretei között még egy finanszírozási konstrukció is elindult. A Jövő Exportőrei Befektetési Hitel olyan kis-, közép-, és nagyvállalatok számára elérhető, fix kamatozású finanszírozási konstrukció, amely európai és belföldi cégekben való többségi részesedésszerzésre használható. A konstrukció legfeljebb 6 milliárd forint, vagy maximum 15 millió euró értékben igényelhető, akár 10 éves futamidő, fél éves rendelkezésre tartási és egyéves türelmi idő mellett, szintén rugalmas törlesztési feltételekkel euró alapon 3,7–5,7 százalékos, forint alapon pedig 5,2–7,2 százalékos kamattal.

Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy