
- január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások – hívta fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
A 2024. január 1-jétől a hazai kis- és középvállalkozásoknak, az egyetemeknek, a kutatóhelyeknek és a magánszemélyeknek a szabadalmi bejelentési- és kutatási díjnak, az érdemi vizsgálatra irányuló kérelem díjának, a megadási díjnak és a szabadalom fenntartási díjának csupán az egynegyedét kötelesek megfizetni.
„A magyar kormány kiemelt célja, hogy a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett az eredmények hasznosulása is egyre inkább láthatóvá váljon. Ebben nagy hangsúlyt kapnak a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, valamint a kis- és középvállalkozások. Szintén fontos lépés az az iparjogvédelmi oltalom alatt álló megoldások kiterjedtebb hasznosítása, a felsőoktatás és a gazdaság hatékonyabb összekapcsolása, ahogy a tudásalapú gazdaság megerősítése is” – olvasható a hivatal közleményében.
Hogyan indítható a szabadalmi eljárás?
A támogatás érvényesítéséhez a bejelentőknek nyilatkozatot kell tenniük. A mérsékelt díjak a 2024. január 1. vagy azt követő bejelentési nappal rendelkező szabadalmi bejelentések esetén vehetők igénybe. További információk az SZTNH oldalán érhetők el.
2024. április 1-jével egy nemzetközi szintű változás is életbe lép:
A mikroszervezetek 30 százalékos díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből európai szabadalmi bejelentés esetén. A kedvezmény összege egy adott európai szabadalom megadásáig több ezer eurót is jelenthet, a hosszadalmas eljárások esetében akár a 10 ezer eurót is elérheti.