Skip to main content

Takács Imre

Takács Imre

Ez azért volt fontos nekünk, mert ezáltal sikerült befektetnünk a jövőbe.

...a koronavírus-járvány olyannyira megviselte cégünket, hogy bizony volt olyan időszak, amikor egyáltalán nem volt forgalmunk.

Ebből a pénzből sikerült fejlesztenünk weboldalunkat, bővítettük a portfoliónkat és termékkínálatunkat.

A Nyugati pályaudvarral szemben találjuk az Eiffel Bistro & Bar kávézót. Megérezve a frissen főtt kávé illatát, hallva a lágy háttérzenét, és látva a beszélgető embereket rögtön eszünkbe juthat, hogy mennyire hiányzott ez a hangulat a járvány ideje alatt. Ebbe az idilli környezetbe csöppentünk most bele, ahol a tulajdonos, Takács Imre rögtön hellyel és kávéval kínál minket.

Meséljen kérem a kávézóról.

Cégünket, a Campus Gastro Kft.-t és a Spinoza Kft.-t körülbelül tíz éve alapítottuk. Vendéglátással, munkaerő kölcsönzéssel is foglalkoztunk, illetve kulturális kávéházat üzemeltetünk a Dob utcában, ami sajnos még mindig zárva van, de abban bízunk, hogy már nem sokáig. Nagyjából száz alkalmazottal dolgoztunk, volt saját és kölcsönzött munkavállalónk is. Ez sajnos körülbelül egyharmadára visszaesett az elmúlt időszakban. A pandémia erősen megviselte cégünket, de szerencsére volt egy támogatott hitel, ami segített, hogy kilábaljunk ebből a nehéz helyzetből.

Igen, sajnos az Önök üzletágát erősen sújtotta a járvány. És miért pont a KAVOSZ-hoz fordultak?

Az egyik partnerünk segített megismerkedni a KAVOSZ-szal. Egy támogatott turisztikai folyószámlahitelt vettünk fel, melynek segítségével át tudtuk vészelni ezt a nehéz időszakot. Igaz, hogy vissza kell majd fizetnünk, de ebben a bizonytalan időszakban nagyon nagy segítség volt.

És sikerült talpra állni?

Akit csak tudtunk már visszavettünk, és persze tartjuk a kapcsolatot a régi dolgozóinkkal is, mert őket is visszavárjuk. Ha minden jól megy, akkor hamarosan, szeptember környékén nyitunk egy új üzletet. Talán furcsának tűnhet, hogy egy ilyen válság után bővülünk, de mi szeretnénk előre menekülni és fejleszteni, hogy versenyképesek maradhassunk ebben a megváltozott piaci helyzetben is. Másképp mernek az emberek vendéglátóhelyekre menni, fogyasztani, kimozdulni, embertársaikkal kapcsolatot tartani, úgyhogy ez most nagy kihívás, de nem riadunk meg a feladattól.

Takács Imre

Spinoza Kft.

Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy