Skip to main content

Jól fogadja a kkv-szektor a kormányzati intézkedéseket

vállalkozók, együtt

2024 során jelentős mértékben javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kkv-k vezetőinek körében – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból.

A kis- és középvállalkozások gazdasági helyzetéről képet adó K&H kkv bizalmi index kutatás többek „a kormányzati intézkedések vállalkozásbarát jellegére” is rákérdez. A várakozások indexe az előző negyedévhez képest 8 ponttal, mínusz 7 pontra emelkedett. Ezzel a mutató, amely 2024 első negyedévében még mínusz 15 ponton állt, visszatért a 2023. év végi szint környékére.

„Tavaly nyár közepén két olyan gazdaságélénkítő intézkedést is bejelentett a kormány, ami a kkv-k mindennapi működésének a megkönnyítését célozta, más egyéb gazdasági tényezők mellett ezek is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a kkv-k vezetőinek jelentősen javuljanak a várakozásai. Mindez bizakodásra ad okot, hogy a jövőben tovább folytatódhat az emelkedő tendencia és akár a pozitív tartományba is átfordulhat az intézkedések megítélése” – idézi a K&H közleménye Oraveczné Németh Ildikó marketing vezetőt.

Az index további emelkedéséhez hozzájárulhat a kkv szektort segítő Demján Sándor Program, amelyben csak idén 1410 milliárd forintos keretet allokálnak a kisvállalkozások ösztönzésére. Emellett pedig új, maximum 3,5 százalékos kamatú kedvezményes hitelekkel is segítik őket a Széchenyi kártya Program keretén belül, továbbá fókuszba helyezik az export ösztönzését, a digitalizáció támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését is – írják a K&H szakértői.

Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy