Skip to main content

Dinamikusan nő a fizetős felhőalapú szolgáltatásokat igénybe vevő cégek száma

felhőalapú szolgáltatások

Az EU-ban működő, legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozások 52,7 százaléka vásárolt felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásokat 2025-ben, ami 7,4 százalékpontos növekedést jelent 2023-hoz képest – tájékoztatott az Eurostat. 2014-ben ez az arány még mindössze 17,8 százalék volt.

 

Felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásokat 2025-ben a legnagyobb arányban a Finnországban (79,2 százalék), Olaszországban (75,6 százalék) és Máltán (74,9 százalék) működő vállalkozások vásároltak. A vállalkozásoknak ugyanakkor kevesebb mint egynegyede használt ilyen szolgáltatásokat Romániában (24,9 százalék), Görögországban (24,3 százalék) és Bulgáriában (17,8 százalék).

Magyarországon a legalább 10 főt alkalmazó vállalkozások 48,0 százaléka vásárolt (legalább egy) felhőalapú szolgáltatást 2025-ben; 2023-ban ez az arány 44,9 százalék volt.

2023 és 2025 között a fizetős felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások használata a legtöbb országban nőtt, a legnagyobb növekedést Litvániában (+19,7 százalékpont), Olaszországban (+14,2 százalékpont) és Franciaországban (+13,7 százalékpont) regisztrálták.

A legalább egy fizetett felhőszolgáltatást alkalmazó cégek

  • 85,2 százaléka vásárolt e-mail szolgáltatást,
  • 71,7 százalékuk irodai szoftvereket,
  • 71,5 százalékuk pedig tárhelyet.

Népszerűek voltak még

  • a biztonsági szoftverek (65,5 százalék),
  • a pénzügyi vagy számviteli szoftverek (58,2 százalék) és a
  • vállalati adatbázisok online tárolását célzó megoldások (45,5 százalék) is.

A fentieken túl a szóban forgó vállalkozások több mint negyede vásárolt hozzáférést

  • erőforrás-tervezéshez (30,1 százalék),
  • a vállalkozás saját szoftvereinek futtatásához szükséges számítástechnikai kapacitáshoz (28,2 százalék),
  • ügyfélkapcsolat-kezelő szoftverekhez (27,9 százalék), valamint
  • alkalmazásfejlesztéshez, teszteléshez vagy telepítéshez használható platformokhoz (26,1 százalék).
Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy