Skip to main content

Takács Norbert

Így tudtuk lehetővé tenni, hogy a szellemi munkavállalóink biztonságban, illetve megfelelő környezetben tudjanak együttműködni partnereinkkel és ingatlantulajdonosainkkal.

A Travel Online Kft. 2010-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy kielégítse a házszolgáltatók és gyártótermelő cégek változó piaci igényeit. Az elmúlt közel 15 évben számos tevékenységgel bővítették portfóliójukat, és mostanra több regionális irodával is büszkélkedhetnek. Takács Norbert ügyvezető mesélt a cég történetéről, az elért eredményekről, valamint a minden vállalkozásnak komoly fejtörést okozó COVID-időszakról és energiaválságról.

Hogyan kezdődött a Travel Online Kft. története?

A vállalatunk 2010-ben alakult. Tulajdonosunk korábbi szállodaipari tapasztalataira támaszkodva szerette volna segíteni a házszolgáltató és a gyártótermelő cégeket, akik meglehetősen eltérő igényekkel rendelkeznek. Ma már saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszerrel dolgozunk, ingatlanbérbeadással és szakszerű karbantartásokkal foglalkozunk az általunk üzemeltetett ingatlanokban. 2023 óta pedig fokozott figyelmet fordítunk relokációs tevékenységünk fejlesztésére is.

Milyen kihívásokkal szembesültek az elmúlt években?

Az elmúlt években mi is megtapasztaltuk a gazdasági nehézségeket, hiszen a pandémia, valamint az energiaválság hatására a vállalatunk nehéz anyagi helyzetbe került. Ezt a gazdasági nehézséget úgy oldottuk meg, hogy a KAVOSZ által biztosított Széchenyi Kártya Programhoz fordultunk. A közel 1600 négyzetméteres tatabányai telephelyünket a beruházási hitel segítségével tudtuk megvásárolni. Így tudtuk lehetővé tenni, hogy a szellemi munkavállalóink biztonságban, illetve megfelelő környezetben tudjanak együttműködni partnereinkkel és ingatlantulajdonosainkkal.

Milyen jövőbeli terveik maradtak még?

Számos megvalósításra váró tervünk van az idei évre és az elkövetkezendő évekre egyaránt. A jelenlegi portfóliónk fejlesztése mellett a meglévő szolgáltatásaink minőségét is szeretnénk javítani. A Széchenyi Kártya Prgrammal is vannak további együttműködési terveink, mivel a digitális és innovációs fejlesztéseket, valamint az ingatlanberuházásaink finanszírozását is külső segítség bevonásával szeretnénk megvalósítani.

Hogyan értékelik a cégüket és a munkavállalóikat?

Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink a hosszú évek során mindvégig velünk tartottak. A nehéz időkben is együtt maradt a csapatunk és családias környezetben dolgozunk együtt. Jelenleg már Győrben, Tatabányán és Budapesten is működtetünk regionális irodákat.

 

Takács Norbert
Travel Online Kft.
travelonlinekft.hu

Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy