Skip to main content

SZÉCHENYI KÁRTYA ÚJRAINDÍTÁSI PROGRAM

By 2021.06.11.Hirdetmények
Krisán László

2021 júliusától bevezetésre kerül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek konstrukciói kifejezetten a magyar gazdaság újraindítását és élénkítését segítik azáltal, hogy a kkv szektor részére– a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhetően – továbbra is rendkívül kedvező kamatszint és egyéb feltételek mellett kínálnak kedvező finanszírozási lehetőségeket. Az Újraindítási Program fő célja, hogy kiemelten támogassa a hazai vállalkozások fejlesztési, beruházási céljainak megvalósítását, illetve segítse a kis-és középvállalkozói szektor likviditási forráshoz való hozzáférését pandémiás időszakból való kilábalás fázisában.

A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatt fix kamaton érhetőek majd el a vállalkozások számára. Az alábbi új konstrukciók várhatóan 2021. július 1-jétől igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a területi kereskedelmi és iparkamarák, és a KAVOSZ Zrt. teljes országos lefedettséget biztosító regisztráló irodáiban.

2021. szeptember 1-től az újonnan bevezetésre kerülő Széchenyi Lízingkonstrukció és a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel is elérhető lesz az Újraindítási Program keretein belül.

HAMAROSAN

SZÉCHENYI KÁRTYA FOLYÓSZÁMLAHITEL GO!

Legfeljebb 100 millió Ft összegű folyószámlahitel, 0,1%/év FIX nettó ügyleti kamat mellett a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható.

SZÉCHENYI LIKVIDITÁSI HITEL GO!

Szabad felhasználású forgóeszközhitel, maximum 250 millió Ft hitelösszegig, akár 3 éves futamidőre, FIX nettó ügyleti kamat: 0,2 %/év.

SZÉCHENYI BERUHÁZÁSI HITEL GO!

Akár 1 milliárd Ft hitelösszegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására, FIX nettó ügyleti kamat 0,5%/év.

SZÉCHENYI TURISZTIKAI KÁRTYA GO!

A turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kiemelt állami kamat-, kezességi díj- és költségtámogatásban részesített szabad felhasználású folyószámlahitel, melynek FIX nettó ügyleti kamata 0,0%/év. Akár 250 millió Ft keretösszegig, maximum 3 éves futamidőre.

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel Go!

Akár 1 milliárd Ft hitelösszegű, legfeljebb 10 éves futamidejű beruházási hitel, széles körben felhasználható beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzés finanszírozására, FIX nettó ügyleti kamat 0,5%/év.

Az új konstrukciókhoz tartozó részletes információk hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.

Kavosz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütik segítségével javítja az Ön élményét, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez.

Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tárolja az Ön böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.

További részletek a sütiszabályzatról: sütiszabályzat

Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan müködnek és kezelik adatait a Google külső féltől származó cookie-jai, tekintse meg a: Google adatvédelmi szabályzatát link: https://business.safety.google/privacy