Szalai István és Szabó Teréz

Szalai István és Szabó Teréz

Az elmúlt 30 évben több gazdasági válságot is megéltünk, és ezek megtanítottak minket arra, hogy mindig több lábon kell állni.

...ezért döntöttünk a Széchenyi Likviditási, illetve a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel mellett, melyekkel a napi likviditásunk ezekben az időszakokban is biztosítva van.

Sárga taxik jönnek-mennek, váltják egymást az Ecometer Kft. III. kerületi udvarán. Utasok helyett azonban egész másra, hitelesített taxiórákra várnak a sofőrök. A budapesti vállalkozás több évtizede foglalkozik mérőműszerek gyártásával, forgalmazásával és szervizelésével, az utóbbi években pedig betörtek a szállítmányozás és logisztika piacára is. Ehhez persze jól jött egy kis anyagi segítség.

Mivel foglalkozik az Ecometer Kft., és hogyan kezdődött mindez?
Az Ecometer Kft.-ben mérőműszerek – például taxiórák, pénztárgépek, műholdas helymeghatározó rendszerek – fejlesztésével, gyártásával és szervizelésével foglalkozunk. Az édesapám 1992-ben alapította a céget, amikor kinőtte a családi házunk pincéjében működtetett garázscégét. Én gyakorlatilag együtt nőttem fel a vállalkozással, kezdetben főleg az informatikai fejlesztésekkel foglalkoztam. Egy ideig közösen vezettük a céget, 2005 óta pedig egyedül végzem ezt a feladatot.

Mi volt az a pont a vállalkozás életében, amikor úgy döntött, hogy a hitelfelvétel a legjobb megoldás?
Az elmúlt 30 évben több gazdasági válságot is megéltünk, és ezek megtanítottak minket arra, hogy mindig több lábon kell állni. Ezért kezdtünk el 2016-tól nagyon komolyan foglalkozni a logisztika és szállítmányozás területével is. A koronavírus alatt fellendült a nemzetközi kereskedelem, a rendelésszámok nálunk is elképesztő gyorsasággal emelkedtek, így mindenképpen külső forrást kellett bevonnunk. A másik ok pedig az volt, hogy a logisztikai tevékenység folyamatában először az alvállalkozót kell kifizetnünk, utána juttatjuk célba az árut, ezt követően 30-60, extrém esetben 90 nap múlva fizet ki minket a megrendelő. Ezekhez az átfinanszírozási időszakokhoz kevés volt az önerőnk, ezért döntöttünk a Széchenyi Likviditási, illetve a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel mellett, melyekkel a napi likviditásunk ezekben az időszakokban is biztosítva van.

Milyen terveik vannak a jövőre nézve?
Az elmúlt évek növekedése lehetővé tette számunkra, hogy két új kollégával bővítsük a logisztikai csapatunkat. A jövőben mindenképp szeretnénk folytatni ezt a fejlődést és még több munkahelyet létrehozni.
Szalai László
Ecometer Kft.
ecometer.com

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva