Csike Tamás

Ez nagy megkönnyebbülést jelentett, mert így nem kellett azon gondolkodnom, hogy melyik területtől vonjak el pénzt a többi finanszírozására.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt vettem fel, ami ideális volt a szervizeléshez és a vizsgáztatáshoz kapcsolódó napi kiadások fedezésére.

A következő célom a hitel visszafizetése mellett, hogy a szervizben továbbra is fenn tudjuk tartani magas színvonalú szolgáltatásainkat.

Mohácson működik a Monster Service autószervíz és vizsgáztató állomás. Tulajdonosa Csike Tamás, több vállalkozást is visz a jó humorral McCsike Kft.-nek elnevezett cégen belül. Szívesen körbe vezet minket a telephelyen, ahol különböző márkájú autók, mezőgazdasági gépek és kamionok várják a javítást. Találkozásunk helyszínén pedig éppen egy motoron végeznek féktesztet.

Mikor indult a Monster Service a McCsike Kft.-n belül?
Két éve indítottam a szervizt. Azóta működünk és körülbelül 19-en dolgozunk itt. Műszaki vizsgáztatással és szervizzel foglalkozunk, de ezen belül nagyon színes a paletta. Vannak személygépjárművek, traktorok, motorok, de mivel itt van mellettünk az autópálya, és Mohácson nagyon jelentős a húsfeldolgozás, ezért alkalomadtán egy-egy kamion is begurul hozzánk. Úgyhogy egyáltalán nem egyhangúak a napjaink.

Miért fordultak a KAVOSZ-hoz?
Adódott egy lehetőségem, hogy megvehetném ezt a telephelyet. Ez mindenképpen nagy könnyebbséget jelentett volna, hiszen eddig a bérleti díj fizetése miatt sok más fontos dologra nem maradt anyagi forrás.  Ezen a ponton hallottam a KAVOSZ-ról. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt vettem fel, ami ideális volt a szervizeléshez és a vizsgáztatáshoz kapcsolódó napi kiadások fedezésére. Ez nagy megkönnyebbülést jelentett, mert így nem kellett azon gondolkodnom, hogy melyik területtől vonjak el pénzt a másik finanszírozására.

Ezek szerint nem bánta meg a hitelfelvételt.
Egyáltalán nem. Különösen azért volt jó a szabadfelhasználású hitel, mert kötetlenül, minden kiadásomra fel tudtam használni. Nem kellett gondolkozni azon sem, hogy mi hogyan fér, vagy éppen mi nem fér bele, így előre, a jövőre koncentrálhattam. A következő célom a hitel visszafizetése mellett, hogy a szervizben továbbra is fenn tudjuk tartani magas színvonalú szolgáltatásainkat.

Csike Tamás
McCsike Kft.
monsterservice.hu

Copyright @ KAVOSZ Minden jog fenntartva