- A tervek szerint a mostaninál nagyobb bértámogatást kapnának azok a vállalkozások, amelyek közmunkásokat foglalkoztatnának. Egyszázalékos a siker: százezerből csak ezer embernek sikerült a közfoglalkoztatásból kikerülnie és az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkednie. Többi között ezért is alakítja át a kormány a közmunkaprogramokat. Az okok között szerepel az is, hogy szeptemberig elfogy a közfoglalkoztatásra szánt százmilliárd forint ? mondta el rádiónknak Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár. A tervek szerint a mostaninál nagyobb bértámogatást kapnának azok a vállalkozások, amelyek közmunkásokat foglalkoztatnának. A leghátrányosabb régiókban, például Észak-Magyarországon, ahol legmagasabb a munkanélküliség, negyed annyi vállalkozás működik, mint a közép-magyarországi régióban. Budapesten pedig ötször annyi vállalkozás van, mint Borsod megyében. Aki nem kap munkát a versenyszférában, annak főként állami vállalatoknál ? például a MÁV-nál, az erdőgazdálkodásoknál ? értékteremtő munkát adna a kormány. Ez azonban a szakképzettség hiánya miatt lesz nehézkes. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint májusban 11,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, az álláskeresés átlagos időtartama pedig másfél év.
Nincs teljes szöveg feldolgozva
*Kossuth rádió* /2010.07.20./
|