A Bankok milyen feltételeket vizsgálnak a hitelminősítés során?
A banki minősítési rendszer egy zárt rendszer, melynek szempontjait üzleti titkokként őrzik a bankok, és részben sem hozzák nyilvánosságra. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban egy-két "ökölszabály" felismerhető. Az egyik az éves nettó árbevétel alapján számított lehetséges hitelkeret. Ez kb. az árbevétel negyede. A másik dolog, hogy a vállalkozás ne legyen tartósan veszteséges és a saját tőkéje ne legyen negatív. Fontos az is, hogy a vállalkozás gazdasági adatai alapján eldönthető legyen, hogy képes teljesíteni a (rövid lejáratú) kötelezettségeit, illetve képes lesz a hitelt a futamidő végén visszafizetni. Természetesen ezeken kívül számos egyéb mutató és ezek kombinációja is szerepet játszik a döntésben, ezért egyik vállalkozás esetén sem lehet 100%-os biztonsággal előre megmondani, hogy megkapja a hitelkeretet, vagy el lesz utasítva.
Ha a hitelszerződés lejár és időközben már megkötötték az újat, a lejáratkor nem kell a teljes hitelkeretet visszafizetni?
A hitel tőketörlesztése az új hitelkeretből is kifizethető (amennyiben Ön időben, azaz a korábbi hitel véglejárata előtt legalább 30 nappal beadja a hitelkeret meghosszabbítására vonatkozó igénylését a Regisztráló Irodába), azonban a kamatokat és díjakat, valamint az új hitelkeret kapcsán fizetendő kártyadíjat és garanciadíjat ki kell fizetni.
Azok a vállalkozások is igényelhetik a nagyobb hitelösszeget, akiknek már van meglévő Széchenyi kártyájuk vagy meg kell várni a hitelszerződés lejártát?
Minden Széchenyi kártyával rendelkező vállalkozás igényelhet magasabb hitelösszeget, függetlenül a szerződés lejárásának dátumától. Viszont ez újabb hitelképesség vizsgálatot igényel, amihez meg kell ismételni az igénylést.
Az egyéni cég, mint egyéni vállalkozó igényelhet kártyát?
Igen. Az egyéni cég olyan egyéni vállalkozó, akit a cégjegyzékbe bejegyeztek, de nem vonatkozik rá a gazdasági társaságokról szóló törvény és a számviteli törvény. Ha akar átalakulhat egyszemélyes kft-vé vagy rt-vé. Az egyéni céget egyéni vállalkozónak kell besorolni és az egyéni vállalkozás adatait kell rögzíteni.
Egyéni cégnél kell cégkivonat?
Igen.
Hogyan lehet használni a kártyát illetve a társkártyát?
A kártyával olyan dolgokat lehet vásárolni vagy szolgáltatásokat megfizetni, amelyek a Vállalkozás érdekében merülnek fel. Vásárláskor számlát kell kérni, csak üzleti célú lehet a vásárlás, a készpénz felvét bekerül a könyvekbe, az alkalmazott, vagy családtag úgy használhatja a kártyát, mintha a vállalkozás pénztárából felvett pénzt kezelné.
A vámhivataltól és illetékhivataltól nem kell igazolás a lejárt köztartozásról?
Nem, ezekről nyilatkozik az ügyfél. Az Államháztartási Hivatal azonban figyeli ezeket a tartozásokat is, így a garanciadíj és kamattámogatást az állam nem utalja ki azon vállalkozók részére, akiknek köztartozásuk van.
A tevékenységi körre vonatkozó kizáró feltételnél a tevékenység bejegyzettsége a mérvadó vagy, hogy a társasági szerződésben (vállalkozói igazolványban) az adott tevékenységi kör főtevékenység-e?
Ha a Vállalkozás alapító okiratában (társasági szerződésében) illetve a cégkivonaton (vállalkozói igazolványban) fő tevékenységként szerepel a kizárt tevékenység (TEÁOR), akkor a Vállalkozás nem vehet részt a Konstrukcióban.
A totó, lottószelvényt árusítók kiesnek-e a támogatottak köréből?
A szerencsejáték-szelvény árusítók abban az esetben vannak kizárva az igénylők köréből, ha főtevékenységként van bejegyezve ez a tevékenységi kör. (A TEÁOR 92.71 "Szerencsejáték, fogadás" meghatározása szerint ide kell sorolni a szerencsejáték és fogadásszervezés valamint a szerencsejáték-szelvények értékesítését is.)
Az igénylőlapon a fő tevékenységi kör TEÁOR számát hány számjegyig kell rögzíteni?
A cégkivonat alapján kell a TEÁOR számokat megadni, az ott szerepeltetett főtevékenység számát, mely minden esetben 4 számjegyű.
A díjak ugyanúgy ismétlődnek az újabb hitelszerződésnél?
Igen.
Bt. beltagja lehet kezes másik ügylethez?
Igen, ha a Bt. kötelezettségéért nem ő vállalt kezességet.
A kezes magánszemély bankszámla száma miért kötelezően kitöltendő rovat az igénylőlapon?
A kezes bankszámlaszámát akkor kell megadni, ha az illető rendelkezik ilyennel. A Bankok az ügyfélminősítés során figyelembe vehetik, hogy van-e a kezesnek bankszámlája.
Ha nem ingatlanfedezetes hitelről van szó, miért kell feltüntetni a kezes ingatlanait?
Szintén az ügyfélminősítés során szempont, növeli az ügyfél hitelképességét, ha a kezesnek van vagyona, pl. rendelkezik ingatlannal. 6-10 MFt összegű hiteligénylés feltétele egy az egyéni vállalkozó vagy az ügylet kezese min. 50 %-os tulajdonában lévő ingatlan (az ingatlan biztosítékként nem kerül bevonásra). Az ingatlan meglétéről és adatairól az Ügyfél nyilatkozik, melyet a Bank jogosult ellenőrizni.
Befolyásolja-e a bankban a kezes elfogadását, ha nincs mellékelve a jövedelemigazolása, vagy a kezes tulajdonában lévő ingatlan jelzáloggal terhelt vagy nincs ingatlan a tulajdonában?
A kezesnek nem kell jövedelemigazolást becsatolnia. A kezes vagyona befolyásolhatja a hitelkérelem elbírálását (lsd. 15. kérdésre adott válasz), az ügyfélminősítésnél a Vállalkozás gazdálkodási adatai számítanak fő szempontnak.
A megjelölt ingatlanok (vállalkozó vagy kezes) bevonható-e az esetleges végrehajthatási eljárásba?
Elvileg igen. Ennek megvan a jogilag pontosan szabályozott útja. Végrehajtható okirat szükséges hozzá, melyet a bíróság állít ki fizetési meghagyás benyújtását követően, majd a hitelezőnek meg kell indítania a végrehajtási eljárást.
A kezes mivel vállal kötelezettséget (vagyonával, keresetével, vagy mivel)?
A készfizető kezes azt vállalja, hogy a Bank első felszólítására fizet az adós helyett. Amennyiben sem az adós, sem a kezes nem fizet, a hitelező jogosult végrehajtást kezdeményezni mindkettőjük ellen.
Ha a Széchenyi Kártya hitel mellé a vállalkozásnak a VOSZ más forrásból tud egyéb kölcsönt, vagy hitelt közvetíteni lehet-e ezt a kettőt egy hitelszerződés, illetve egy bankszámla keretében megoldani, feltéve, ha ugyanaz a bank folyósítja?
Nem. A Széchenyi Kártyához kapcsolódó hitelszerződés nagy mértékben standardizált. Arra azonban van lehetőség, ha a Bank informatikai rendszere ezt kezelni tudja, hogy ugyanazon bankszámlára történjen folyósítás.
A GHG Zrt. díját milyen módon kell fizetni?
A GHG Zrt. díjának 50%-át a NFGM garanciadíj-támogatása fedezi, a másik 50% az ügyfelet terheli, de ez a megnyitott hitelkeretből kerül levonásra vagy a Bank ezen díj megfizetését a hitelkeretnyitás feltételéül is szabhatja.
Ha a cég évközben átalakul Bt-ből Kft-vé akkor ezzel egy évre kizárja magát a támogatott körből, mivel nem lesz teljes évi az előző év beszámolója? És ha más módon alakul át?
Ebben az esetben a jogelőd és a jogutód társaság beszámolóit együtt kell vizsgálni, és ha a kettő együtt kiteszi a teljes naptári évet, akkor el lehet fogadni a Vállalkozást. Átalakulás esetén az átalakuló társaság zárómérleget készít, a jogutód társaság nyitó mérleget. A mérleg adatoknál a Kft. nyitómérlegének adatait kell rögzíteni. Az eredménykimutatásnál viszont össze kell adni a jogelőd és a jogutód társaság eredménylevezetésének illetve eredménykimutatásának adatait, hogy az az egész éves működést tükrözze.
Ha az első negyedév vége előtt adja be az igénylést nem lesz értelmezhető a tárgyidőszaki adata?
Igen. Az előző lezárt év adatait kell csak megadni, illetve a korábbi évet, ha van ilyen.
Három legnagyobb vevő alatt mit írjon be pl. egy fodrász, egy kölcsönző vállalkozás?
Írja be az ügyfelek nevét, akik a legtöbbet veszik igénybe a szolgáltatását, vagy már évek óta járnak oda.
A (06) kell-e a telefonszám formátum kitöltéséhez az igénylőlapon?
Nem, csak a tényleges körzetszám. Például Budapest: 1 vagy Békéscsaba 66.
A kártyán csak egy név lehet cég esetén is?
A kártyán szerepel a kártyabirtokos neve és a vállalkozás neve.
A mellékleteket ki másolja, elfogadható, ha az ügyfél előre lemásoltatja és behozza az eredetit is, amivel össze lehet hasonlítani a másolatot?
Igen, de minden esetben össze kell vetni az eredetivel, mert az ügyintéző aláírásával igazolja, hogy látta az eredetit és hogy a másolat az eredetivel megegyező.
Mi van, ha a kezes elhalálozik?
Ekkor a kezesség elvileg nem szűnik meg, az örökösök a hagyaték erejéig a tartozásért felelnek. A gyakorlatban azonban a Bank kérhet új biztosítékot, (kezest) is.
A meghosszabbításkor változhat a hitelösszeg?
Igen. Mivel a pénzügyi adatok is mutathatnak javuló, vagy romló tendenciát, a hitelösszeg is hasonló módon változhat.
Ha meglévő számlára kéri a hitelt, akkor lehet hozzá másik kártyája is?
Nem. Semmilyen más kártya a SZK számlához nem lehet. (csak SZK)
Lehet olyan egyéni vállalkozó, akinek nincs bankszámlája. Ezektől értelemszerűen nem kell kivonatot kérni.
Így van.